Fényiné Csomor Rózsa- Wieber Orsolya

Égi jelek üzenete
Útmutató az asztrológia segítségével
Visszatekintés a Magyar Köztársaság Szolár horoszkópjának
2009. március 15. -2009. áprilisáig terjedő időszakára

Gyümölcsoltás idején.

Az asztrológia, isteni küldetése által képes feltárni a szent pillanatokban rejlő lehetőséget. A szent pillanathoz azonban tiszta emberek is kellenek, akiket a Teremtő a szabad akarattal felruházva szent cselekedeteket hajthatnak végre. Azonban lássuk be, Nyilas nemzetként legnagyobb hibáink a hit helyett, hitetlenséghez és hiszékenységhez kötődnek. Csakis rajtunk múlik melyiket választjuk!

Visszaugorva az időben.
Mielőtt e tanulmány további boncolgatására térnénk, nem mehetünk el szó nélkül a közelmúlt eseményei mellett mindenképpen okulván belőle. Március 10.-én éjjel, március 11.-re virradóra együttállásba került a Nap és az Uránusz bolygók rálépve ezzel a Köztársaság szolár képletében jelzett Descendensre azaz külvilágunkra. Valamint az azon rostokló Uránusz-Szaturnusz szembenállásra, mely a reánk nehezedő nehézségek fő hajtóereje - amint erről oly sokat írtunk már. Mit hozott mindez fizikai világunkban? A nehézségek most a lélek szintjén érzelmeinkre hatottak leginkább, hiszen a Halak időszakában jártunk. Személyes életünkben a március 11.-én beálló Telihold Hold-Szaturnusz együttálása, szemben a Nap-Uránusz együttállással a lelki meghasadtság érzését, a felfokozott tudati feszültséggel állította szembe. Hazánk életében azonban március 11.-től égészen április 19.-ig a VII.-es, azaz külvilág, külföld háza, így a külpolitika, és diplomácia területekről várhatunk jelzéseket. Néhány nappal Nemzeti ünnepünket megelőzően, jött a hír: a Köztársaság Elnöke (Nap) nem kapott leszállási engedélyt repülőgépével (Uránusz = Repülés) Romániában (VII. ház). De hallgatva a híreket tovább igazolódtak az állítások: "ha nem teljesítjük az elvárható gazdasági eredményeket, (Szűz Szaturnusz) megvonhatják tőlünk az Uniós "támogatásokat" (Vízöntő uralkodója Uránusz). "Különös véletlen" , hogy a Köztársaság szolár évének karmapontja, éppen Vízöntőben áll a "ködös" Neptunnal tág együttállásban, megkérdőjelezve a "támogatások" valódi célját! Mivel e sorokat a szerzők lapzárta előtti pillanatokban március 18-19.-én írják, a fenti lista bizonyára kiegészítődik további jelenségekkel is. 

Március 15.-e, szent pillanat volt-e?

Mi történt március 15.-én este? Avagy miért történt mindez március 15.-én este? A második kérdés a helyénvaló! Az ismert történések láttán, vizsgáljuk meg együtt az aznapi tranzit, azaz napi, fejünk fölött áthaladó bolygóállásokat. A két legfontosabb bolygó a Nap és a Hold harmonikus trigon fényszög állásban állt egymással. A Hold, a nép, az ellenzék, a nemzet adott esetben a csőcselék jelölője. Csupán rajtunk múlik, hogy épp mely aspektusát "mozgatjuk meg". A Nap a mindenkori hatalom, a király, az elnök képviselője a mundán, azaz társadalom-asztrológiai értelemben. Mit jelent mindez? Nem érett meg a pillanat a valódi nemzeti ellenállásra! A Hold és a Nap ilyen kedvező együttállása (Nap Hold trigon fényszög) sem a tudatos és a tudatalatti minőségek, sem a nép és hatalom feszítő helyzetét nem hozta, mert nem is hozhatja magával! Az "ellenállás" nagy tömegei nem véletlenül maradtak el. Akkor mégis kik álltak az esti események mögött? Már megint? A Hold egy másik felbujtó, izgató fényszöge a kvadrát ad választ erre a kérdésre. A harcias energiákat képviselő Mars és a vele együtt álló, őt erősítő ködös, titkos érdekeket szimbolizáló Neptun hatása rántja le a leplet az eseményekről! A fent említett sorokat olvasván szóltunk a VII., azaz külföld, külföldi érdekek házáról. Érdemes végig gondolni, van-e, volt-e ebben ismét magyar érdek? Aki nem hiszi, járjon végre utána! Fogjuk fel végre, a velünk szemben álló ellenerők azt használják ki, ahol rést lehet ütni rajtunk. Hit, Erkölcs, Jog, Önbecsülés, ezek a nemzetünket jelölő, Nyilas eszmék. Bár minden okunk megvan rá, hogy sértve érezzük magunkat, de ilyen provokációk által válik a hit hiszékenységgé, a jog jogtalansággá, a tiszta erkölcsi megnyilvánulás hőbörgéssé. Általuk, a beépített ellenerők által! Ez pedig nem fog önbecsülést hozni számunkra. Nekünk a szent pillanatokban kell kart karba öltve cselekednünk, mert Égi segítőink arra várnak, hogy szent időben, szent eszméknek segíthessenek. Ehhez azonban tiszta emberekre van szűkség!

Gyümölcsoltás előtt.
Amikor a szerzők ezen sorokat írják még előttünk állnak Gyümölcsoltó Boldogasszonyt (március 25.) megelőző napok asztrológiai állásai. Az égi csillagállások óriási lehetőséget tartogattak számunkra, ám a nemzet szabad akaratán múlik, hogy észrevette-e ezeket? Az olvasó azonban már ezen lehetséges eseménysor után veszi kézbe ezt az írást- így annak tudatában olvassa amit már magunk mögött hagyott múltként emlegethetünk.
Amint azt már korábban kifejtettük, a Magyar Köztársaság szolár képletében (éves előrejelzés: 2008. október 23.-tól 2009. október 23.-ig) Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25.-én "csak" egy Tranzit, azaz áthaladó Nap és Szolár Vénusz kedvező, trigon fényszöge jelzi ezen "intim" pillanat jelentőségét! A gyümölcsoltás, azaz a mag megtermékenyítésének pillanata, hosszabb idő után, a mag beérésével adja át áldó hatását. Ez a rejtett üzenet azonban, már március 18.-tól "beindul" egy tranzit, azaz aznapi Hold Plútó együttállással, mely kvadrátot, azaz kényszerítő fényszöget vet a Nap-Uránusz tág együttállásra. Mit is jelenthet mindez a történések mezején? Mivel minden hármas szinten érvényesülhet, nem biztos, hogy fizikai szintű történést jeleznek a bolygók, lehet, hogy lelki szellemi szintű feszültséggel terhes változást hoznak/hoztak az események. Mivel a Hold a népet, nemzetet és általában véve a lelkiségünket, érzelmeinket jelöli, így a vele álló Plútó végletessége mutatja, e két Bakban álló bolygó fizikai színtű, egzisztenciális lelki terhét, nehézségét, végletesen kibillent állapotát. Ez a belső kényszer vezet bennünket, hogy tudati minőségünkben (kvadrát Nap-Uránusz) is feszült változást éljünk át, azaz a végletes rosszban, végre meglássuk a változásra kész lehetőséget! Mert "ahol a sötétség, ott közel a segítség".
Amennyiben ezek a konstellációk a fizikai szinten működnek/működtek, úgy égi segítséggel a Nemzet (Hold) végleges változást kényszeríthetne ki a hatalomtól (Nap-Uránusz együttállás). Amennyiben valóban fizikai szinten játszódnak az események, úgy Gyümölcsoltó Boldogasszonyig számos fizikai tehertétel járulhat hozzá, hogy hosszú, ám végleges változás bekövetkeztéhez eljusson Nemzetünk. Azonban azt is látni kell, hogy március 21.-én a Nap belép a Kos jegyébe, s ilyenkor már évek óta, sőt még évekig a lassú mozgású, végletes hatású Plútó miatt feszült fényszöget vetnek egymásra (Nap kvadrát Plútó). Ennek hatása személyes életünkben a tudati (Nap) változásokat mutatja. Mundán, társadalom-asztrológiai értelemben azt jelzi, hogy a hatalomgyakorlók is érzik a változás "szelét", ám a Mars évében (2009), a Mars uralma alatti hónapban, a Kosban a hatalom, inkább a brutális, keménykezű, mintsem az önként változtató arcát mutathatja. Mégis kellő önuralommal, határozott érdekérvényesítéssel, fellépéssel (Bak Hold) el kell, hogy jusson a nemzet végleges céljához! Március 21.-én a tranzit Hold-Karma együttállással, a Nemzet karmikus, sorsszerű vállalással segítheti a történéseket. Március 22.-én a Hold-Jupiter együttállással a hit és a jog ereje segíti ezt a folyamatot. Bízzunk benne, hogy 23.-én, a Hold-Neptun együttállásával nem a nép becsapása, hanem önzetlen szeretetből fakadó Nemzetté válása jöhet/jött el! Március 24.-én a Hold rálép a Marsra, bizzunk benne, hogy a nemzet erejét, lelki szellemi szinten zajló aktivitását, és nem a fizikai atrocitásokat mutatja. Bár e cikk kézbevételének időpontjában már túl vagyunk a lehetséges eseményeken, ám ezen a napon (március 24.) Szaturnusz-Hold szembenállása, valamint a Neptunusztól kapott nevelő fényszöge, illetve a Plútó-Merkúr kvadrát, remélhetőleg nem a jól megtervezett félrevezetést szolgálta. Március 25.-re, Gyümölcsoltó napjára egzakt, azaz a teljes Hold-Uránusz együttállás a Nemzet váratlan fordulatát, szellemi megvilágosodását hozhatja el. E cikk megjelenése körüli napokban (április eleje) a sok vizes jegy, és a Nap Vénusz együttállás arra ösztönöz, hogy szeretetteljes összefogással, arra figyeljünk, mi az, ami összeköt bennünket és nem arra, ami elválaszt!

Vissza!  
Vissza!