Fényiné Csomor Rózsa - Wieber Orsolya
Égi jelek üzenete
A Magyar Köztársaság horoszkópjának aktuális elemzése (2010. szeptember 23.- október 23.)

Mérlegelünk...

Életünk járásában, a mindent megvilágosító fényes Nap éves körforgásában, csupán kétszer adatik meg, hogy a sötétség és világosság erői - ha csak egy pillanatra ugyan-, felmutassák a kétarcú világunkban rejlő harmóniát. Ám Szent Mihály mérlegére lépve a lélek elszámoltatik. S e kétkarú Mérleg serpenyőjében végre rápillanthatunk a kozmikus Rend önmagunkban megérlelt, fentről kapott igazságaira. Az évkör járásának törvényszerűségei szerint Vénusz igazságos tükrébe nézve most rápillanthatunk a márciustól eltelt félévnyi időszakra. Ami akkor tenni akarásban, óriási, mindent felforgató erővel kifelé kívánkozott, azt ideje most, e néhány napi mérlegelés után, befelé záródó önmagunkban elmélyítve, belső fényre váltani. Magvát odabent életben tartani.

Szolár évünk utolsó havában
Szolár évünk lezáró hónapja komoly mondanivalókat tartogat számunkra. A képletben látható sűrű bolygócsoportosulás közös életünk elmúlt egy évének fontosságát húzza alá! Fontos lezárása ez a magunk mögött hagyott munkának, s megalapozása a 2010. október 23-i új Szolár évünknek. Hiszen idei Skorpió Ascendensünk rámutatott, hogy az idejét múlt állapotok halála és elmúlása nélkül nincs újjászületés. E Skorpió Ascendens így visszatekintve is megmutatta, hogy egyéni és közösségi mélységeinkbe alámerülve lehet csak a kellő tapasztalatok levonásával, új erővel, az új feladatokat számba véve felfelé rugaszkodnunk.
A Szolár Szaturnusz által jelölt szeptember 23-án, az őszi Nap-éj egyenlőség napján, Teliholdkor, a Fővilágosító Nap átment a Mérleg jegyébe. A Mérleges időszakát megnyitván e Nap-Szaturnusz együttállás, mint Sorsfeladat, valamint a Telihold nap-éj egyenlősége rámutatott, hogy a vezetés sorsszerű feladata csakis a nemzettel való együttműködés lehet! A Szolár tízes, azaz kormányzás, vezetés területén járva ennek kormányzati megnyilvánulásai is mutatkoznak. E Nap-Szaturnusz -Uránusz szembenállás, tízes-négyes házas helyzete azt követeli a vezetéstől, hogy az "uránuszi" változásokat csakis a nemzet, haza, család, anyaföld (négyes ház) érdekében teheti. Ez nemcsak komoly feladatokat ad a kormányzatnak, de komoly nehézségeket is jelöl számára. Mivel a Szolár Nap a Mérleg havában jár, így jelzi, hogy társas viszonyainkban, ember-ember közötti társulásos kapcsolatainkban ez nehézségeket, feszültséget, sőt akár borúlátást is hozhat. Ám ne feledjük, az Égi rendező elv, csak annyit enged a nehézségnek tűnő tanulnivalóból, amennyi sorsszerű fejlődésünket szolgálja!

Mérlegelünk, s választunk
Október 3-án, Szolár évünk 11-es házának csúcsára ér a Nap. Ezt a dátumot a házcsúcson álló Szolár Vénusszal jelzi képletünk. Ez megegyezik a '89-es Radix 9-es házcsúcsával. Így a 11-es ház analógiái, mint: a közigazgatás, a civil szervezetek és népképviseletek, valamint az ország égi-földi segítői kapcsolódnak a Radix 9-es ház által képviselt: erkölcsiség, jog, alkotmányosság, hit, világnézeti felfogás fogalomkörével. Ez kerül mérlegre október 3-án a választások napján. A Vénusz, a Mérleg uraként szeretettel áthatva mérlegre teszi a lelkeket. Ám e majdhogynem fényszög nélküli bolygó, csupán egy másfél kvadrátot kap a Szolár Neptuntól, mely ismét ködösítésre, az igazság elhallgatására utal az ellenerők részéről. Ne feledjük, hogy a 9-es házas Nyilas jelleg, vagyis a magyarság önbecsülése, szellemisége kapcsolódik a 11-es "vízöntős", közösségi érdekekhez. Tehát az egyén és közösség összhangja mérettetik meg a Mérlegen.
A napi, fejünk fölött látható tranzit képlet a Szolár bolygókkal összevetve, tovább erősíti azt a kijelentést, hogy a "skorpiós" mélységeket megjárva, nehézségeket felvállalva tudunk csak az idejét múlt viszonyokon változtatni. Ismét mérlegre kerülnek az eddigi történések. Éppen ezt a mérlegelést mutatja a napi képlet Mérleg Ascendense, és kardinális merev keresztje is. Mely a természettel összhangban, a megújulásban rejlő teremtő energiákat, valamint az Ascendenssel együttálló Merkúr és a Szaturnusz - mint sorsbolygó -, e nap karmikus feladatát mutatja. Az ésszel-érzelmekkel való mérlegelést a Mérleg Ascendensen álló Vénuszi uralomban lévő Merkúr jelenti. A társas viszonyokban való döntéshozatalt a Mérlegben álló Szaturnusz jelzi, mely alapvető, karmikus változást hozhat a nemzet számára, melyet a Bak Ic-n, azaz "gyökereken, alapokon" nyugvó Hold-Plútó-Holdcsomópont együttállása jelzi. Ebben a merev keresztben a mundán pólusok felcserélődése, az egyéni és közösségi érdekek közötti egyensúly megteremtéséről, vagyis az állami vezetés és kormányzat tükörbe nézéséről szól. Eszerint "a család, a nemzet, a haza, az anyaföld" élete és mindennapjai tartanak tükröt a leendő vezetés számára. Ezt a szembe nézést a karmapontok is kihangsúlyozzák. Vagyis sokadszorra leírva és elmondva: valóságos múltunk és gyökereink nélkül nincs mire alapoznunk, építkeznünk!
Bár az eddig mindent lebontó, s újat hozó Szaturnusz-Uránusz szembenállás eltávolodik egymástól, a Szaturnusz "helyét" azonban átveszi a Merkúr, így saját felső oktávjával, az Uránusszal kerül szembe az Ascendens-Descendens tengelyen állva. E bolygók fontosságát nemcsak a tengelyeken való elhelyezkedés emeli ki, hanem a Jupiter, azaz a hit, jog, erkölcs, és magyarság bolygója is kapcsolódik hozzá. Külvilágunkban tehát: hit, jog, erkölcs tekintetében váratlan fordulatokra is számíthatunk. Ám bízzunk benne, hogy a "merkúrikus" idegeskedés, kapkodás, kellemetlen szóváltások végül a "jupiteri" igazság malmára hajthatják a vizet. De ehhez a Merkúr által jelölt mozdulni akarásra és kapcsolatteremtésre is szűkség van. Az "uránuszi" gyorsaság és kiszámíthatatlanság pedig, kellő óvatosságra int bennünket a közlekedésben és közlékenységben. Ahhoz, hogy a Nemzet érdekében való cselekvés valóban meghozza az eredményét, szűkség van rá, hogy a gondolatot (Merkúr), tett is kövesse. (Hold-Mars együttállás) Ám ez arra is utalhat, hogy az aznap megválasztott új vezetők ígéreteiket (Merkúr), meg is cselekedjék a közösség érdekében (11-es házas Hold-Mars együttállás)! A Nap-Hold szextil hozzásegít bennünket, hogy derülátó és bizakodó szemmel tekintsünk ma sorsunkra.
A Szolár Jupiter-Neptun és Tranzit Merkúr együttállás trigont vet az ötös házból az egyes házas Szolár Merkúrra, mely teremtő energiákat volna képes mozgósítani a közérdek számára.
A Skorpió Mars és Vénusz együttállása a kettes házba esik, azaz a szeretet és érzelem, a tenni akarással összhangban állva, erőink és értékeink átgondolását, a tálentumainkkal való helyes sáfárkodást mutatja. Ne hagyjuk tehát értékeinket elkótyavetyélni, azonban kerüljük el a "skorpiós" ösztönösséget, s erkölcstelenséget!

Rendrakás és sepregetés.
(Október 12-16)
Tovább haladva a 11-es házban a Szolár Merkúrra lép a tranzit Nap, mely együttálláshoz csatlakozik a Radix Mars-Merkúr bolygócsoportosulás. Továbbra is a Radix kilences és Szolár tizenegyes ház kapcsolata mutatkozik meg. (jelentését lásd fent). A dupla Merkúr és Mars egy sikeres szavazás után mutathatja a racionalizálást, a megkezdett munka folytatását, a kapcsolatok további kiépítését, a teendők szervezeti felépítését. Ezt cselekvő módon segíti a Mars, s mivel e Merkúr, a Szolár Mc uralkodó bolygója is, így az e napi cselekedetek, rendszerezések, racionalizálások országunk éves előrehaladását segítik. (Szűz Mc) Ez nem problémamentes, hanem óriási feladat, mely a részletekre való odafigyelést követeli! Hiszen e Merkúr, a kilences házból kvadrátot kap a Szolár Marstól! Ne feledjük, az ördög a részletekben rejlik! Sőt a Neptuntól kapott "megtévesztő" trigon becsapó, illúzióktól sem mentes elkényelmesedés helyett, óvatosságra int bennünket. A szervezeti átfésüléseket és söprögetéseket a saját, jól felfogott érdekünkben, "a magunk háza táján" is el kell végezni!

(Következő számunkban új, 2010-2011-es szolár évünket ismertetjük. Mely "skorpiós" a gyökeres és alapvető változások után "vízöntős" szemléletről árulkodik. Ahol az alulról jövő kezdeményezésekkel összefogva végre egy új közösségi lét ideje jöhet el.)

Vissza!  
Vissza!