Fényiné Csomor - Rózsa Wieber Orsolya
Égi jelek üzenete
Útmutató az asztrológia segítségével

A kiút: szövetségben egymással
A Magyar Köztársaság horoszkópjának aktuális elemzése (2010. június-július)


Nap és Hold, látható és láthatatlan fél, aktív és passzív pólus, vezetés és nép. Sorolhatnánk a kátarcú világ analógiáit. A lényeg mégis az egyensúlyon áll. Ideje megértenünk, hogy világunkat nem egymásnak feszülő erőkben, hanem összeadódó erők szövetségében kell értelmeznünk - melyben ha ki-ki meglelné valós helyét-, jobban járnánk. Ám sajnos rég óta csakis az aktív, harcias, leigázó,"nyerő", férfias pólus uralja világunkat, s elmarad az elfogadó, a megértő, az együttérző, a láthatatlan, lelki, nőies minőség. Ez a magyarok Boldogasszonyának energiája. Nekünk ezt kellene végre gyakorolni az egyes ember és a nemzet szintjén egyaránt. Ehhez azonban egy tiszta tükörre, és "külső-belső" tisztulásra volna nagy szűkség. Mert nem kerülhetjük ki a sorsunkat.

Újraértékelni közös alapokat (Június 2.- 21.)
Június 2-án a Közös alapokat gyökereket jelentő IC-tengelyre lépett Újholddal új időszakot indítunk, melyet két héten át érlelhetünk. Az IC-tengelytől, vagyis a közös alapoktól, gyökerektől "indul" a IV-es horoszkóp ház, a Nemzet, Család, Haza, Anyaföld, életterülete, így hangsúlyosan ezek a témák lesznek előtérben közös nemzeti életünkben egészen június 21-ig a Nyári napfordulóig. Talán nem véletlen, hogy idén Trianon évfordulója éppen erre az "origóra" esik. Látszólag nyugodt területen járunk, hiszen nem áll benne bolygó, ugyanakkor évünk fő motívuma, most sem hagy nyugodni bennünket. Az Ikrek időszak ura, a Merkúr a Szolár nyolcas házban, Skorpióban a Vénusszal, Nappal együttállva, szemben áll a kettes házas Bika Holddal. Erről hosszasan írtunk már korábban is, mivel e négyes bolygó konstelláció a Bika, Ikrek és Rák, sőt azt követően még Oroszlán , majd Szűz időszakában is - mint uralkodó bolygók közötti fényszögkapcsolat -, folyamatosan hatással van hétköznapjainkra. Ám mit is jelent mindez? Az aktív, "napikus", tehát vezetői erők, valamint a passzív, idomuló, megértően elfogadó nőies, "holdikus" erők, azaz a nép, nemzet közötti szembehelyezkedést. Ám e szemben álló fényszög helyes megélése csakis együttműködésben lehetséges, amikor a két fél kiegyenlítetten közelít egymáshoz nézőpontjaikat illetően.
A nyolcas házas Merkúr, ami a közbeszédet és kommunikációt, illetve a nyolcas házból irányító, titkos hátteret is jelzi, továbbra is ki fogja használni a vezetés pillanatnyi nehézségeit, meghangosítva a nép, a tömeg anyagi problémáit. (kettes házas Hold). A külső-belső ellenerőnek lesz ereje továbbra is a feszültségkeltésre, hiszen a Vénusz és a Hold szembenállása  érzelmi zavarokat, a Merkúr pedig a "meghangosítást" jelzi, melyet láthattunk, és tapasztalhattunk az elmúlt hetekben.  Mivel idén a vizes jegyek túltengenek, felcukkolhatóak, érzékenyebbek vagyunk. Ráadásul négy fontos személyiség jelölő bolygó áll Skorpióban, annak is - mundán értelemben véve -, "saját", nyolcas házában. Vagyis ez az időszak továbbra is megmutatja a "skorpiósság" nem éppen pozitív, a minden nehézségből, spirituális rálátással feltámadni tudó "főnix madár" mivoltát, hanem a poláris világ "másik", sötétben bújkáló, kicsinyes és bosszúálló karakterét működteti. A feszültségre pedig mindkét félnek "oka van". A szűk kereteket  megörökölt vezetés (nyolcas házas Nap) és a sajnos komoly anyagi nélkülözésben létező nép, de ugyanígy az "elszegényedett" ellenzék (kettes házas Hold) is "vevő" erre. Kiemelten jelentős e helyzet, mivel a felek szembenállásában részt vesz a Radix Mc és Plútó is. Ugyan ezt sokszor leírtuk már, hogy ennek a Szolár évnek minden nehézsége, átalakulásban rejlő feladata a '89-es születési képletben rejlik, akkor lett "felvállalva", így e változás, változtatás mindkét fél, a kormányzás és a visszatükröző nemzet feladata is! Így ha nem leszünk képesek  megérteni és elfogadni, hogy mindkét oldalnak engednie kell megszokásaiból, és hibáiból  - a'89-es képlet okán -, a nemzet teljes előrehaladását veszélyeztethetjük.

Újholdtól  Teliholdig (Június 1-15)
A június 1-én látható Újhold energiái, történései, problémái két héten át nőnek, a Holddal együtt dagadnak, egészen a június 15-i Teliholdig. Óvatosságra int e Telihold, amikor is egyéni szinten a tudatos és tudattalan, a magánéletben férfias, aktív és nőies, passzív energiák, az országban  - mundane értelemben pedig -, a nép és vezetés erői kerülnek ellentétes érdekeket képviselve, szemben egymással. Ráadásul a Holdhoz, azaz a tudattalan erőkhöz, a néphez a jelenlegi Szolár karma, azaz a Nyilas felszálló Holdcsomópont is kapcsolódik. A vele szemben álló Naphoz pedig, a racionális gondolkodást képviselő Merkúr és a múltat képviselő leszálló Holdcsomópont csatlakozik. Ezek a fejünk fölött haladó bolygók konstellációja szembesít tehát mindannyiunkat az elmúlt időszak lépéseivel. Ugyanakkor a Halak Neptunnak köszönhetően, az Istenhez, a Teljességhez való lelki közeledést, az intuíció, az empátia, a megértés érzetét segítheti elő nemzet és vezetés számára egyaránt.  (Nap-Hold trigon Halak Neptun) A Hold tükörtartása mutatja, a nép, a nemzet jelenlegi karmikus feladatát. Mely még ha fájó is, de be kell tudni látni a tévedéseket és tudni kell változtatni rajta. Ezt a labil jegyekben álló bolygók jelzik. Ha viszont a nép (Hold) és vezetés (Nap) nem lesz képes az álláspontok közelítésére, akkor két nap múlva (június 18), egy súlyos T-kvadrátnak köszönhetően, óriási feszítő energia "derült égből villámcsapás" szerűen kényszerítheti ki mindkét fél nézőpontjának újragondolását! Bízzunk benne, hogy az előre nem várt, hirtelen történések, nem meggondolatlanságot, hanem a két fél együttműködését erősítik. Ehhez azonban óriási tudati átalakulással meg kellene zabolázni a Plútó pusztító energiáit, s azt a magasabb rendű elgondolások irányába terelni. (Hold-Plútó együttállás szemben Merkúrral és T-kvadrát Uránusszal). Mivel a tranzit Jupiter, rááll a Szolár Holdra, így az együttállásnak aktív pólusa erősödik: vagyis a nemzet, a nép, a tömeg, az ellenzék lelkében, talán a megértés, a hit és kiegyezés, lesz úrrá. Viszont, ha a nemzet, a társadalom hagyja magát az pusztító erők által vezetni, akkor cinikus kiabálással, jogaikra hivatkozva, eltér a "yin" energia valós küldetésétől. Szerencsére az Tranzit Ikrek Vénusz együttállás, csupa jó fényszöget kap, a tenniakarást erősítő Kos Uránusztól, valamint a társas kapcsolatokat stabilizáló Mérleg Szaturnusztól, így összeszedett koncentráltsággal alapvetően békés irányba terelhetőek a nézetkülönbségek. (Szolár Ic) Mivel a saját urától  - Vénusztól -, kap jó fényszöget a Mérleg Szaturnusz, így ez a konstelláció a haza, az anyföld, gyökereink , és stabilitásunk megvédését szolgálhatják.

A Teremtés házába lépve (június 21-től július 13-ig)
A nyári napforduló napján, amikor a fényes órák száma a leghosszabb, így a látható napikus férfias, nyílt energiák irányába billen a Mérleg nyelve, belépünk Szolár évünk ötös házába. Az ötös ház a Teremtés, Termékenység, az Alkotás, a Fogantatás, a Nemzés, a Gyermek, a Kreativitás életterülete, így ide tartozik minden olyan szórakozás, amely pozitív, termékeny energiával tölti fel az embert. Mundán értelemben pedig a népességszaporulat, a születésszabályozás, szórakozás és művészetek, a sport, kerül majd előtérbe.
A fejünk fölött haladó tranzit Nap, június 28-án tér a Szolár képlet leszálló Holdcsomópontjára, így rávilágít az idejét múlt erőkre. Július 1-én az 1989-es Radix képlet Descendensére, majd július 3-án, a Descendensen álló Radix Jupiterre "lép" rá. Vagyis megvilágításba kerülnek határaink, a külhoni magyarság, s nemzetünk külföldi megítélése. E sokszoros együttállásból is látható, hogy kiemelten fontos időszaka lesz ez a nemzet életének. Az elmúlt időszakban láthattuk, hogy képletünk legtöbb előre látható, Szolár évbeli jelenségét, történését a fejünk fölött Újhold vagy Telihold állás kieserite.  Ez minden esetben a poláris világ két pólusának rendezésére hívta fel a figyelmet. Ez Július 1-én sincs másképp.

Az Eu elnökség zárása (Július 1.)
A fejünk fölött látható Újhold, azaz a Nap-Hold együttállás a Rákban, nőies vizes energiákat hoz felszínre ezen a "tüzes" nyári napon. Az Újhold kapcsán, új, lendületes energiákkal indulhatunk neki egy újabb időszaknak, mert óriási belső, termékeny energiák burjánzanak a háttérben. Ráadásul múltunkat idéző, nőies, elfogadó energiákat kell felszínre hoznunk. Nem a véletlen, hanem a tudatos rendezés műve, hogy az Únió soros elnöki tisztségünk ezen a napon ér véget!
Ezekben a napokban a látható világban megélt áldozataink csakis "látszat" veszteségek, mert a láthatatlan, szellemi világban óriási erőket mozgosítunk általuk. Ha ezt nem vagyunk képesek elfogadni, elbukunk. Mivel az égen láthatatlan Újhold "ráál" a külvilágot jelentő Radix Descendensre és a rajta álló, hitet önbecsülést jelző Jupiterre, azt mutatja, hogy e "háttér lét" elfogadásához bölcsességen keresztül lehet csakis eljutni. A helyes megéléshez a Jupitertől - a Magyarok Istenétől -, meg is kapjuk az égi segítséget. Csak akkor élhetünk karmánk szerint, ha e szerint létezünk a mindennapokban. A Descendens maga a külvilág. Tehát hogyan is lát bennünket a külvilág éppen most? "Ráknak". Mi a Rák küldetését éljük. Még ha a külvilág úgy is állítja be, hogy nem voltunk elég harciasak, kemények, letarolóak, akkor is tudnunk kell, hogy ebben a kizárólag előretörekvő, harcias versenyszellemű világban a másik, nőies pólussal jól végeztük, beteljesítettük  küldetésünket. Mert mi is ez a küldetés? Elfogadónak, nőies minőségűnek, odaadónak, nem harsánynak, szeretetre méltónak, gondoskodónak, kitárulkozónak, alázatosnak és megbocsátónak lenni. Azaz a Boldogasszonyi erőket hordozni. Ha ezt megértjük, jupiteri önbecsüléssel vérteződünk fel. Az ellenerők ezért is tartanak tőlünk, bántanak bennünket. Érezhető, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a kozmikus "vízválasztóhoz", mely itt a földi létben nehézségekkel terhel bennünket.  De valakinek le kell zárni a létezésben a poláris világ kibillenését, a harcias, aktív, férfias erők túlsúlyát.
Ha a belső lelkiismeretünkkel egyensúlyban állunk, s nem hagyjuk magunkat a külvilág látszat elvárásai és kritikái szerint rángatni, akkor a Radix képlet Ascendens-Descenedens tengelyén álló Jupiter-Szaturnusz szembenállása teremtő erőket lesz képes indukálni kint és bent egyaránt.

A Július 1-i, napi képlet elemzése
Az előző héten megtapasztalt belső feszültséget jelző nagy kvadrátból  "kijövünk", mely konstelláció - bízzunk benne -, lelki-szellemi szinten rávilágít, mindennapi fizikai szegénységünk ellenére is láthatatlan tartalékainkra. Amint azt fent leírtuk, a Radix Descendensen "lépegetünk" ezekben a napokban, így tehát a külvilág előtt mutatkozunk meg. Bár a tudatos és tudattalan erők, azaz kormány és nemzet összefogásáról szól ez a néhány nap, a Radix Jupiter és a múltat jelentő Szolár leszálló Holdcsomópont segítségével mégis egy visszapillantó tükörbe nézhetünk most bele. A változtatásoknak ezzel a nappal sem lehet vége, sőt. Erre figyelmeztet az Újhold és a Bak Plútó szembenállása, mely éves sorsfeladatunkkal áll együtt. Mivel e konstelláció a négyes-tizes házakat érinti, így az "ahonnan indultunk és ahová tartunk"-ra emlékeztet, De felhívja a figyelmet  az eleve '89-ben elvállalt, a nemzetért, anyaföldért való változtatásokat kikövetelő rendezést is a nép, nemzet és vezetés együttműködése által! Mivel a mai konstelláció a Radix Ascendens-Descendens tengelyre "ül" rá, mutatja, hogy húsz év "vargabetű" kellett ahhoz, hogy rendezzük külső-belső sorainkat. A további változtatásokhoz a Jupiter láthatatlan szintről segíti a hamis hírekkel felbőszíthető és kiéheztetett népet. Ezt a zavarkeltést láthattuk április végétől. (Szolár Hold-szembenállás Merkúr Vénusszal kettes nyolcas házban) Ugyanakkor legyünk óvatosak, mert a napi képlet szerint, a hetes, Külvilág házában álló Uránusz T-kvadráttal kapcsolódik a képlethez. Azaz biztos, hogy országon belül ellenzéki, országon kívül külvilágbéli kommunikációs támadásra számíthatunk eddigi munkálkodásunk okán.
Furcsa mód a Szolár képletünk oppozícióját, belső feszültségét éppen ez a nap oldja, tehát valamiféle nem látható belső feszültséget ugyan szükségszerű megélnünk, de az Eu elnöki tisztség lezárása új kezdetet jelöl az ország belső dolgaiban! E pozíció betöltése után ismét házunk táján, a hazai, nemzeti gondok megoldásán munkálkodhatunk, melyben végre nemzet és vezetés összhangja kísér most két héten át bennünket.

Vissza!  
Vissza!