Fényiné Csomor Rózsa - Wieber Orsolya

Égi jelek üzenete
Útmutató az asztrológia segítségével
A Magyar Köztársaság Szolár Horoszkópjának aktuális elemzése
(2010. Június 4. - Július 18.)

Az újrakezdés lehetősége

Kizökkent az idő, óh kárhozat,
Én születtem, helyretolni azt."(W.Shakespeare)

A magunk mögött hagyott múlt

Korábbi előrejelzésünk szerint, Május 14-én, a Nemzet jogi, törvényhozási életében valóban változás történt. Felesküdött az új Magyar Törvényhozás. Bizalommal tölthet el bennünket, hogy a Tranzit képletből kiolvasva, feladatául a rendteremtő és rendszerező, nagy formátumú, komoly változást hozó, jogi erkölcsi intézkedéseket tűzte ki céljául. Ezek a gazdaság, a munkahelyteremtés, az egészségügy, az oktatás, és a közigazgatás területén zajlanak. (Ezt a Szűz Szaturnusz a12 házban, szemben a Halak Uránusz -Jupiterrel a 6-os házban jelölik.) E szembenállás házhelyzetei, utalnak a sorsszerű nehézségekre, az eddig titokban tartott szerződések, felszínre kerülésére. (Neptun nagyoktató fényszöge a Szaturnuszra) A fenti oppozíciót kedvező fényszögekkel oldja a Nap-Hold együttállás, mely láttatja az ellenzék és a kormánypárt nézeteinek közös célért való ütköztetését, egy új kezdetet a Parlament életében! Ennek, olykor nehézkes kivitelét az Újhold 8-as házas helyzete ugyan jelzi. Ezen a "Skorpiós" nehézségen, azonban spirituális nézőponttal, hideg fejjel felül lehet emelkedni. A képlet tengelyei, egy kardinális merev keresztet rajzolnak, mely a parlamenti munka erőteljes, célratörő kereteit adják, ahol a diplomatikusság, az érdekegyeztetés hangsúlyt kap. (Mérleg Ascendens) A Bak karma, mint sorsfeladat helyzete az Ic-n mutatja, hogy alapvetően, gyökereiben, az isteni törvényesség, és "plútónikus" új alapokra helyezett rendrakás feladatát kell teljesítenie a Tisztelt Háznak. Mindezt a nemzet, haza, őseink, múltunk érdekében kell tegyék, melyet a Rák Mc, mint útirány jelöl. 



Az új kormány eskütétele ( Május 29.)

E sorok leírásakor még az új kormány eskütétele előtt járunk, mely Szolár képletünk hetes házába esik. Vagyis diplomatikus, érdekegyeztető, a külvilágra odafigyelő, a környező országok szinterén, a külhoni magyarok érdekében tevékenyen politizáló vezetést ígér. A Tranzit Nap fényszög nélkül áll. Ez azt jelzi, hogy a kormány és annak feje nem részesül semmiféle önfényező dicsőségben. Így öncélúság, egoizmus helyett, a Nap-Hold szembenállással valóban a közérdekre hangolódva kell szolgálnia. Mást nem enged a sors! Ugyanakkor Trianon (1920. Június 4.) Napjával és Vénuszával tág együttállásban van a Kormány Tranzit Napja. E szerint látásmódját, gondolkodásmódját eleve meghatározzák Trianon sérülései. Mivel a Vénusz az érzelmeket jelöli, a kormány feladata, nem a területi revízió, hanem a tárgyalás eszközeivel, az országcsonkítás feldolgozatlan fájdalmainak érzelmi orvoslása. (1920-ban szintén Szűz Szaturnusz - Halak Uránusz szembenállás volt!)
A Tranzit és Szolár Holdak együttállása jelzik, hogy az új vezetés teljesíti a választók akaratát, azt a végleges változást, melyet a Szolár Hold-Plútó együttállás megkíván. Ez a bolygókapcsolatés a Szaturnusztól kapott nehéz fényszöge egyrészt a nép anyagi elszegényedését, fizikai veszteségeit mutatja, mely fordulatra ösztökélte a tömegeket. Azonban másik olvasatában a tálentumainkkal való jó sáfárkodásnak, önmagunk  meghaladásának, spirituális emelkedésünknek is a jelölője. Nem véletlen a természeti erők óriási összecsapása, mely belső indulatainkat, a külvilágbéli viharokkal szimbolizálja. A víz az érzelmek, az érzelmi összetartozás szimbóluma, a szél pedig a szellemi tisztulás, a múlt sötét fellegeinek elkergetését jelképezi. Az árvíz mindent elsöprő, végletesen pusztító ereje felhívja figyelmünket a teljes érzelmi átalakulásra, a Nemzet szemléletváltására, az Isteni, természeti törvények betartására!
               A 90 évvel ezelőtti, trianoni diktátum leszálló Holdcsomópontja, együtt áll a mostani kormányalakítás képletének Merkúrjával. Vagyis a kormánynak minden racionális, ésszerű döntésével a múlt hibáit kell feltárnia, sőt a már Trianon idején elhibázott lépéseket, az akkori múlt tisztázását és orvoslását kell most elkezdenie! Hogy miért épp most jött el ennek a kormánynak a feladata? Ezt a két képlet karmikus kapcsolódása, azaz felszálló, leszálló Holdcsomópontjai és a dupla trigon-szextil fényszög kapcsolatai mutatják. Most kell felnyitni a szemeket, kimondani és deklarálni az akkor elszenvedett sérelmeket, s ezzel a nemzet lelki sebeit begyógyítani. (Trianon Radix Holdja együttáll a Tranzit Karmával)
A Kormányalakítás nyolcas házas Rák Vénusza kiköveteli, hogy gyökeres szemléletváltásra van szűkség múltunk nemzeti értékeiben! A Kormánynak feladata lesz törődni nemzeti múltunk örökségeivel, népi hagyományainkkal! (Tranzit RákVénusz együttállása a trianoni Plútóval, szemben a trianoni Hold és a Kormány felszálló Holdcsomópontjával)
A Kormányalakítás Mars helyzete és fényszögei (Oroszlán Mars szemben a Vízöntő Neptunnal) mutatják, hogy óriási erővel, lendülettel vetik bele magukat a dolgok kitisztázásába, a titkok kifürkészésébe. Mindezt a választók, a nép érdekében teszik, melyet a Hold trigon-szextil oldott oppozíciója segíti. A Hold-Szaturnusz kvadrát mutatja, ennek a tisztázó folyamatnak a nehézségeit, váratlan fordulatait, a régit, s az újat egyesítő intézkedéseit - kezdve a magyar földek jogi tisztázásától, a jogrend teljes átalakításáig. (Hold-Jupiter-Uránusz T-kvadrát) Ez a Szaturnusz-Uránusz mindent átalakító oppozíció kiegészül a Jupiterrel, s a két sorsbolygó szembenálló kapcsolata - bár nehézségek árán-, mégis a nemzet és a kormányhatalom kapcsolatában mindent átfogó teremtő erővel bír. Ezen a 29-i napon ment át, a forradalmi változásokat és szellemi átalakulást jelölő Uránusz a Halakból a Kos jegyébe! Az elmúlt hét év Halak Uránusza részben hitet táplált az emberek lelkében, részben vágyat táplált egy újító átalakulásra. Most azonban a Kosba lépve erővel, lendülettel, céltudatos tenniakarással lesz képes forradalmi munkáját folytatni!

Június 4-Júli 18-ig terjedő időszak általános elemzése

Június havában, Köztársaságunk éves képletének hetes és nyolcas házában, vagyis a Külföld Külvilág, Diplomácia, valamint az országot érintő Nehézségek és feltáruló Titkok életterületén jár a mindenre fényt derítő Nap. Ebben a naptári időszakban a diplomácia színterén, közvetlen szomszédainkkal kell szembenéznünk. Valamint a rejtélyek tisztázásával, az eddig sötétbe burkolózó titkok feltárásával, a nehézségekkel való szembekerüléssel fogunk találkozni. Bízzunk benne, hogy országunk és vezetése mindezt a nyolcas ház kapcsán "skorpiós" hideg fejjel, a mindennapok piszkából felülemelkedve, egy magasabb, spirituális látószögből a problémákra tekintve képes lesz orvosolni. Reményteli a két Fővilágosító kedvező helyzete, mely nemzet és vezetés bizalmát ígéri. Június 14-én lépünk át a nyolcas házba, s június 22-én már a Rák időszakát éljük. Uralkodó bolygója a Hold és fényszögei (Plútó együttállás, Szaturnusz kvadrát, szextil Nap) a népet ért veszteségek orvoslását mutatja. Legyük azonban tisztában vele, hogy a gyors reagálás ellenére (Uránusz) az eredményeket, a Hold által képviselt nép csak lassan (Szaturnusz)  fogja megérezni. Ne csüggedjünk, Isten malmai is lassan őrölnek!


Trianon

A trianoni országcsonkítás 90. évfordulója, számmisztikailag nézve, a lezárásra kész Mars és a mindent végletesen megváltoztató Plútó jelölője. A 90 évvel ezelőtti képletben ugyanaz a Szaturnusz Uránusz szembenállás látható, melyek az elmúlt másfél évben az ismert változásokat beindították. Ennek a Szaturnusz-Uránusz szembenállásnak, harmadik bolygója, a T-kvadrátban álló nyolcas házas Vénusz. Egyik - kézenfekvő-, olvasata, hogy a hirtelen, váratlan fordulattal (Uránusz) elvett területek, alapjaiban (Szaturnusz) rengették meg Hazánkat. A Hold, mint a Nemzet jelölője, csupa kioktató fényszöget kap a képletben. A szimbolikus keresztre feszítést, a képlet tengelyeinek kardinális merev keresztje jelzi. Ascendensének, tehát testet öltésének uralkodó bolygója, az érzelmeket jelölő Vénusz, a nyolcas, Halálos nehézségek és Veszteségek házában, a már fent említett, mindent átalakító fényszög T-kvadrátjában, számos más nehéz fényszöget is kapva szenved. A X-es házas Jupiter-Neptun együttállás és fényszögei a hamis adatok felhasználását és a jogtalan következményeket mutatják. S hogy miért is kaptuk mindezt? A Karmapont, mint Sorsfeladat megadja rá a választ! Skorpióban, a kettes házban állva, az óriási anyagi-fizikai veszteségről számol be. A Skorpió a hamvaiból feltámadó főnixmadár jelképeként képes a porban kúszó kígyóból, szellemien szárnyaló sassá válni, s a dolgok mögé látva, a legnagyobb áldozatok árán is, a halál közeli élményekből, szellemi tapasztalatokat levonva, újra talpra állni! A kettes, Fizikai, Anyagi világ háza mutatja, hogy a lelki megtapasztalás árát, fizikai csonkítással kellett megfizetni, és ebben az anyagilag vesztes helyzetben helytállni. Egy anyagilag teljesen vesztett helyzetben rátalálni önmagunk belső, lelki, szellemi, spirituális tartalmaira, értékeire, önazonosság tudatunkra, csakis óriási spirituális fejlődés árán lehetséges! Ez a "magvasodás" szellemi állapota!
            A két uralkodó terület mundán értelemben: a hétköznapok átszellemiesítését üzenik. Éppen erről a mondanivalóról szól, az akkori és a mostani, kilencven évvel későbbi Szaturnusz-Uránusz szembenállás is!

Trianon időszerűsége, avagy a kizökkent idő helyretolása (Trianon 1920-es Radix és 2010-es Szolár képleteinek összevetése)

               Bár a kilencvenes szám a múltnak egy végleges lezárását mutatja, mégsem "Bikás", fizikai revíziót akar, hanem a Bak felszálló Holdcsomópont üzenetével, valódi szemléletváltást követel ki az összmagyarságtól. A két képlet összevetése megmutatja, a fizikai történések mögötti láthatatlan történelmet, 2010 időszerűségének szentségét! Trianon Szolár képlete szerint, a nemzet gondolkodását szemléletét kell helyretenni!  Az egykori Bak Hold, együttáll az idei Szolár Sorsfeladatával, a teremtés házában, tág együttállásban a Plútóval. Ez a rendteremtést jelenti az emberek szívében és fejében nemzetünk valóságos múltját illetően! (Rák Vénusz-Karmapont együttállása) Mivel e Karmapontok egymással szemben, a Radix Mc-Ic tengelyére kerülnek, mutatják, hogy jövőbe vezető utunkat most lehet megalapozni! A Radix Plútó és e Szolár Plútó szembekerülése -kilencven év alatt hat jegyet ment, a mindent végletesen megváltoztatni akaró Plútó -, jelöli, hogy igenis, most van itt a helye és ideje e szellemi lelki rendrakásnak! A '20-es Radix képlet Skorpió Bika tengelyén álló Holdcsomópontok, most ebben az évben, a 90 éves Szolár képlet Mc-Ic tengelyére kerülnek. Tehát alapvető fontosságú, hogy a megnyomorítás hibáiból tanulva, (IC) gyökeres változást indítsunk el. A "halálra ítélés" tengelye (kettes-nyolcas ház) válik most az Ic-Mc azaz a gyökeres változásban rejlő, jövő irányává!
               Trianon Szolár képlete "Napikus" év, számmisztikailag az újrakezdés, az egyenes tartással járás szimbólumát hordozza. Ezt mutatja, a két képlet Napja, mely rávilágít a történelmi összefüggésekre. A Nap, mely magát Trianon tragédiáját szimbolizálja, a nyolcas, Halálos nehézségek házából (Radix Nap), a kilences Hit, Jog, Erkölcs, Önbecsülés, Magyarság házának (Szolár Nap) irányába tart. A Nap-Hold Nagytanító fényszöge megismétli, hogy most nem a terület revíziójára, hanem a testvéreink felvállalásával a nemzet tudati-érzelmi állapotának helyrebillentése a cél. A két Merkúr, segítő fényszöget vet egymásra, s így a racionális gondolkodást, a dolgok kibeszélését és a magyarság álláspontjának deklarálását jelöli. Mindezt a diplomácia és együttműködés erejével támogatja a Mérleg Radix Mars és Szolár Merkúr együttállása, a 11-es Barátok, Segítők Házában. Ez a Mars-Merkúr együttállás segítő fényszöget kap az egykori események jogi tisztázásához a befogadó közvélemény színterén. A tenni akarást jelölő Szolár Mars a kilences házban, Oroszlánban állva, hittel és önbecsüléssel, kellő tekintély birtokában, képes lehet megváltoztatni a kialakult rossz beidegződéseket, szemléletmódot, és közhangulatot!
Itt és most, kilencven évnyi fájdalmas áldozathozatal és könnyfakasztó emberi tragédiák után, a kizökkent idő, összefogással és közös akarattal helyretolható! 

Vissza!  
Vissza!